2013. március 01. 18:40 - supermario4ever

CD-s rádiómagnó

Márciustól pénteken is van bolhapiac a békéscsabai Tesco parkolójában. Ez eszembe se jutott, csak akkor esett le, amikor láttam, hogy vannak árusok kint. Mintha többen is lettek volna, mint általában, de már az első árusnál láttam, hogy vannak műszaki cikkek, és ha nem is volt nála mini-hifi, de találtam több CD-s rádiómagnót, és volt egy márkásabb is, ami komolyabban érdekelt. Olyan 5.000 forintra saccoltam az árát, de nagyot néztem, amikor mondta az eladó, hogy 2.500 forint. Ekkor megkértem, hogy tegye félre, mert veszek ki pénzt érte. Szerintem azt hitte, hogy le akarom rázni, mert ő maga ajánlotta fel, hogy 2.000 forint, és ez az utolsó ár. O_O Túl van tárgyalva. Elmentem a pénzért, kifizettem, és kérésemre félretette addig, amíg, bevásárlunk a Tescóban. Visszamentünk érte, hazahoztuk, és szerencsére, ezzel majdnem minden rendben van. Anyám gyanakodott, mert ennyiért nem hitte, hogy mindene jó, de azt mondta, akkor sem visszük vissza, ha csak a rádiója jó, mert akkor is megéri neki a 2.000 forintért. Azzal minden rendben van, kipróbáltuk a CD-t is. Az elején érdekes volt, ilyen népmesei elem, hogy hol szólt, hol nem szólt, de egyre hosszabb ideig szólt, majd teljesen jó lett. Gondoltam, hogy csak a hideg, párás levegő kicsit betett neki. A kazettája viszont nem jó. Nem forgatja a kazettát, akkor sem, amikor gyorsan tekerném, csak egy halk, furcsa hangot ad ki magából, mintha valamibe beakadna. Hétfőn elmegyek egy szervizbe, megkérdezem, hogy mennyiért javítaná meg, és ha olcsón meg tudja csinálni (ha meg lehet egyáltalán), akkor otthagyom neki. Szeretném, ha működne, én örömmel használok kazettát a mai napig. Örülök neki, hogy így sikerült ezt megtalálni.

A készülék sorozatszáma meglepően ismerős volt: PHILIPS AZ 1202, mintha ezt láttam volna egy kazetta borítóján. Meglett: A Baby Sisters: Hoppá!!! albummal együtt volt egy nyereményjáték, ahol PONTOSAN ezt a készüléket lehetett megnyerni. Besírtam ezen. XD Ilyen CD-s rádiómagnót is szerettem volna, ezt a saját lakásomban a konyhában használnám. Ezért szeretem nagyon a '90-es évek műszaki cikkjeit, mert a márkás magnók kiválóan szólNak, és a dizájnban is első osztályúak. És mivel 1998-ból ismertem meg ezt a készüléket, ezért avattam fel Okui Masami: Do-can CD-jével, hogy egy még autentikusabb legyen az élmény. :D

Úgyhogy nagy a boldogság errefelé. Nem hittem volna, hogy valaha ismét ennyire élvezni fogom a német nyelv tanulását. Azt is nagy örömmel csinálom, mert visszaszereztem az énemnek egy számomra nagyon kedves részét, és ezzel a magnóval még egy vágyam teljesült. Természetesen, nincs megállás, tovább előre, még nagyon sok tennivaló van!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://sm4e86.blog.hu/api/trackback/id/tr597600136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.