2017. június 16. 15:23 - supermario4ever

Egyszer volt... az ember DVD sorozat

Körülbelül 3 hete találtam meg Békéscsabán a Tesco parkolójánál levő bolhapiacon az Egyszer volt... az ember DVD-pakkot. Nagyon megörültem neki, mert gyerekkoromban egyik kedvenc rajzfilmem volt, meg is vettem magamnak.

005_3.JPGNagyon olcsón adta, 200 forint darabjáért, így az egész 1.000 forint volt. Akár darabjáért kiadtam volna érte akár ennyit is a rajzfilm eszmei értéke miatt. Másfelől meg az első DVD-t leszámítva mindegyik fóliás volt, tehát ki sem bontotta az eredeti tulajdonosa. Valamikor 2004 körül jelent meg DVD-n, tudtam akkor róla, de mivel akkor más foglalkoztatott, ezért nem fordítottam rá nagy figyelmet. Amúgy már nagyobb gyerek voltam, amikor először láttam TV-ben, kb. 12 éves. egyszer_volt_az_ember_-450.jpgIgazság szerint először a bal-felső sarokban látható évszámos kis dobozka miatt néztem a rajzfilmsorozatot. Azzal, hogy megmutatta, hogy melyik esemény mikor történt számomra sokkal közelibbé tette a történelmet, de aztán hamar megláttam, hogy mennyire jó és humoros sorozatról van szó. Sokszor vicces jelenetekkel mutatták be az adott történelmi eseményt. Ami nem is csoda, hiszen elsősorban gyerekeknek készült a rajzfilm, de azt gondolom, hogy bárki nézheti, mert sokkal-sokkal jobb, mint bármelyik száraz történelemkönyv. A legtöbb történelmi korban ugyanazokat a karaktereket láthatjuk. Ott van például a bölcs mester, aki mindig megelőzte a korát. Rendes, jóravaló öregember volt, aki mindig azt hitte, hogy az évszázad találmányát fejlesztette ki, de azon legtöbbször összeomlottak, szétestek vagy elromlottak. Nála jelent meg megtöbbször az évszámos dobozka, mint interaktív karakter beleszólt a történésekbe, ugyanis az, hogy a mester megelőzte a korát, legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy olyan dolgokkal foglalkozott, amiket abban az időkben még nem ismertek. Például az ókori görögöknél az óra ősén gondolkodott a Nap állása alapján. A falra írta a tervét, először római számokat írt. Mondja az évszámos kis dobozka, hogy nem jó! Ja, persze-persze. Kijavítja arab számokra a rómaiakat. Megint szól a kis évszámos ládika, hogy nem jó, ebben a korban még nem ismerték a számokat! Végén javította ki valami olyan, számomra furcsa jelekkel, amit gondolom, az ókori görögök használtak számolásra. A másik ilyen érdekes közbeszólás a vikinges résznél volt, amikor a mester nagy hajókat akart építeni, akkor szól az évszámos kis doboz, hogy nézd meg, milyen évet írunk! Még csak 792 van, nem 1492, a nagy hajókat még nem ismerték. Ezek is érdekessé tették a rajzfilmet, de a szerethető karaktereknek köszönhetően válik igazán élővé a történelem. Hiszen ott van még Péter a mindig okos és rendes férfi, aki mindig hasznos tagja a(z aktuális) társadalomnak. Felesége Piroska nem játszik aktív szerepet (ez részint jelzi, hogy a nők sokáig nem voltak aktív szereplői a társadalomnak), de az nagyon tetszett, amikor egyszer az évszámos dobozka neki is szólt. A 10. részben Péter udvarolt egy másik lánynak, és Piroska ezt rossz néven vette. Szól neki a kis doboz: Nyugalom Piroska, még csak 790 van, a monogámiát ekkor még nem ismerték. Ettől olyan virágos jókedve lett, hogy hihetetlen. Dagi barátunk szolgáltatta a poénokat, aki nagydarab mivoltának köszönhetően Bud Spencert megszégyenítő módon osztogatta olykor a pofonokat. Egy kis társadalomkritika is megfért a sorozatban, ugyanis van két negatív karakter. Nem is negatívok, sokkal inkább viccesek. Az egyik a Szurtos, a nagydarab virsliorrú férfi, aki mindig előszeretettel hangoztatta, hogy ő az úr a háznál / országban, mindenki neki engedelmeskedik. Viszont a parancsokat leggyakrabban Pöttöm súgta a fülébe, Szurtos egyedül aligha tudta volna érvényre juttatni tekintélyét. Duettben sem sikerült, legtöbbször mindig viccesen felsülnek. A két férfinak (Péter és Dagi) gyerekük is van, Kis Peti és Kis Dagi. Általuk ismerhetjük meg az adott történelmi korszak sajátosságait, valamint hogyan vészelték át a nehézségeket.

Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni végül a DVD-ket, annak ellenére, hogy azért látszik a rajzstíluson és az érzelmek megjelenítésén, hogy ezt gyerekeknek szánták, felnőtt fejjel is szórakoztató, jó nézni, a vicces jelenetek meg ugyanúgy megnevettetnek. Gyerekkoromban oly módon is hatással volt rám a rajzfilmsorozat, hogy a történelem füzetben az ókori évszámokat nem "i.e." írtam (illetve mivel katolikus iskolába jártam, ezért kr.e. volt nálunk a használatos), hanem - jellel, ezáltal szerethetőbb volt számomra a történelem óra, mert olyan érzésem volt, mintha a rajzfilmben is láttam volna az adott eseményt. Ha valami hibát tudnék mondani, akkor azt, hogy túlzottan gyorsan "mentünk át" az őskor és az ókor eseményein, arra több részt hagytam volna. Bár az is igaz, hogy akkor meg valószínűleg a 26 rész nem lett volna elég, mert a többi eseménynek meg minimum kell az a részletesség, amivel bemutatják azt.

Az utolsó rész az, amiben meglátszik, hogy ez a rajzfilm 1978-as, ugyanis a jövőre, a XXI. századra "jósolt" események egy része már most másképp alakul. Például mutatja a Föld térképét, és hogy fognak az egyes kontinensek népességei alakulni (szaporodni és fogyni). Elsősorban Afrikában mutat eszméletlen nagy benépesedést. Ez valóban történik, és más okból ugyan, de ennek 2015 óta tapasztaljuk a következményeit... Ezt leszámítva nagyon örülök, hogy újra nézhetem ezt a rajzfilmet, sok kedves emléket idéz fel, és nem utolsó sorban elkezdtem olvasni azokról az időkről részletesebben, amit érdekesnek találtam. Nem ez az első eset, hogy azt tapasztalom, hogy most teljesen más az adott témáról olvasni, mint amikor iskolában kellett kötelezően tanulni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://sm4e86.blog.hu/api/trackback/id/tr8512600035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.