2017. július 27. 21:15 - supermario4ever

Menekülés (Commodore Plus/4)

Megjelenés: 1986
Fejlesztő: Octasoft (Szöllősy György)
Kiadó: Novotrade
Műfaj: Logikai
Játékmód: 1 játékos

Formátum
commodore_plus4_logo.jpg

Az utóbbi időkben, hogy találtam retro számítógépes csoportot Facebookon, és láttam néhány régi Commodore számítógépet, igencsak kihozta belőlem a nosztalgia hangulatot. Hiszen valójában a Commodore Plus/4-gyel kezdtem a videojátékos "karrieremet". Érdekes volt most olvasni, hogy ezt a gépet tervezték a Commodore 64 utódjának, de ez nem sikerült, lévén, hogy az Egyesült Államokban teljes bukás volt a gép, Nyugat-Európában is csak mérsékelt siker volt. Mifelénk volt nagyon népszerű, kiváltképp Magyarországon. Ehhez nagyban hozzájárult a '80-as évek közepén az Iskolaszámítógép program, melynek keretében általános- és középiskolák juthattak hozzá különböző számítógépekhez, többek között Commodore Plus/4-es gépekhez. A nagy népszerűség lehetett az egyik inspiráció a programozók számára, hogy fejlesszenek erre a jó kis számítógépre játékokat. A magyar játékok döntő többsége nagyon ígéretesre sikeredett. Ilyen az 1986-ban megjelent Menekülés is. 

menekules_i.pngNintendós szemmel nézve a játék ilyen Pac-Man és Dr. Mario sajátságos "háziasítása" lehetne, de mint tudjuk a Dr. Mario később indult hódító útjára. A Menekülés egy logikai játék, egy egeret irányítunk egy nagy labirintusban, a cél pedig az, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük a sajtot, majd visszamenjünk az egérlyukba. És a labirintus tényleg nagy. Nem is fér ki az egész képernyőre, ezért, hogy könnyebb legyen a dolgunk, jobb oldalt látható az egész nagy labirintus "tömörítve", ahol nemcsak azt láthatjuk, hogy épp hol vagyunk, hanem hogy a sajt és az egérlyuk hol van. Egyedül a macskákat nem mutatja, ami talán nem is gond. Egyrészt mert amikor nehéz szinten játszunk, és sok macska "őrködik", akkor átláthatatlan lenne a térkép, másrészt meg ennyi lutri kell, hogy mennénk a sajt után, de pont arra jár egy macska kifejezetten mókásabbá teszi a játékot. A nehézségi szint fokozatosan állítható aszerint, hogy hány macska legyen a játékban. Ez 1 és 16 között állítható. Ennek függvényében lesznek a sajtok mennyisége is a labirintusban. Ha csak 1 macska van, akkor négy sajtot kell megtalálni, és visszamenni az egérlyukba, amikor két macska van, akkor 8 sajttal kell jóllakni, és így növekszik 16-ig. Kétféle sajt van a játékban, az egyiket csupán megesszük, és tovább megyünk, de van egy "csillogó" sajt, aminek hatására egerünk rövid ideig gyorsabban mozog, a macskák megállnak, de akár még át is mehetünk rajtuk. Külön vicces, hogy ha átmegyünk rajtuk, akkor eltűnnek arra az időre, amíg tart a sajt hatása, mintha legyőztük volna őket. Hát nem olyan, mint a Super Mario Bros. Játékban a csillag? Nem egészen, mert amint véget ér a csillag hatása, azonnal visszatér az a macska, mellyel orvul elbántunk, és folytatja őrködő, vadászó tevékenységét. Ha megettük az összes sajtot, vissza kell jutni az egérlyukba, és akkor van vége az adott szintnek. Akkor a gép felajánl egy új játékot, ekkor lépünk a következőre, ahol már eggyel több macska őrködik, és néggyel több sajtot kell megenni. 

menekules_iii.pngA játék nagyon precíz abból a szempontból, hogy nem is kell egy "légtérben" lenni a macskával, elég, ha a közelében vagyunk, és azonnal megérzi az egér jelenlétét, és utánunk ered. Ekkor még van lehetőség kicselezni a macskát. A labirintusban egyébként pontok vannak, ezek mind-mind egy pontot adnak, ha átmegyünk rajtunk. A csillogó sajt 100 pontot ér, a "normál" sajtért körülbelül 140, de ez pontosan nem látható, mert a pontszám nagy sebességgel megy fel, ahogy eszi a sajtot. Ha megtalál a macska, utána nagyon nehéz kicselezni, és mivel gépi precizitással megy, ezért nem áll meg egy pillanatra sem. Így ha elér minket, a macska lesz az, aki elkezd étkezni, méghozzá minket, így egy életet elvesztünk. Ebben a játékban lehet érzékelni azt, hogy megterheli a gépet, ha sok tárgy mozog egyszerre, ha nem is a képernyőn, de a játéktérben, ugyanis, amikor 1 macskát állítunk be, akkor egerünk nagyon gyorsan mozog, viszont a játék előrehaladtával ez fokozatosan lassul. A maximális, 16 macska esetében a laggolás nem eléggé kifejező arra, hogy mennyire belassul az egész játék. Én ezt kisgyerekként úgy definiáltam magamban, hogy a játék elején egy újszülött kisegeret irányítunk, aki csak úgy száguld, de a végére már egy öreg egér a hősünk, akinek már minden mozdulata nehezére esik, nem utolsósorban teleette magát. 

menekules_iv.pngA játék alapvetően szépnek mondható. Mivel csak egy nagy pálya az egész, ezért volt lehetőség a karakterek kidolgozására, ez meg is történt. Az egér, a macska feje felismerhető, sőt, talán kicsit morbid, de a macska szája mozog, amikor megeszi az egeret. Úgyhogy a grafika ebből a szempontból részletgazdag. A játék egyetlen komoly hátránya az irányítás. Alapvetően nem kell az egeret sokáig irányítani, elég csak a megfelelő irányba elmozdítani a joystickot, és megy végig az egér, amíg falnak nem ütközik. Ez macerás, mert útközben is lehetnek elágazások, amire rá lehetne menni, és ezeket nem érzékeli precízen a játék. Szinte mindig mellé megyek, és ha megcsinálnám azt, hogy az ellenkező irányba vinném, majd villámgyorsan vinném el, akkor rendszerint átmegy a másik oldalra, és kell néhányszor próbálkozni, mire beletalálok a lyukba. A játékkal sokáig el lehet játszani, ha megérezzük a hangulatát, zenék tekintetében viszont eléggé szerényen bántak. Háttérzene nincs, csak amikor megesszük a mágikus sajtot, de ezen kívül csak hangeffektek vannak, illetve amikor a macska megeszi az egeret, annak adtak egy nagyon erős hangot. Egy ilyen logikai játékkal sokáig lehet játszani, ha elkap a hangulata, és inspirálva érezzük magunkat arra, hogy a lehető legjobbak legyünk benne. Az alapötlet nagyon jó, a koncepció is megfelelő. Ha az irányításon csiszoltak volna, akkor nagyon jó játék lehetett volna, de így is érdemes megpróbálni, jó eséllyel meg fog tetszeni.

menekules_borito.jpgGrafika: 8/10
Játszhatóság: 6/10
Szavatosság: 9/10
Kihívás: 8/10
Zene és hangok: 3/10
Hangulat: 7/10

+ Nagy játéktér
+ Fokozatosan nehezedik
+ Kellőképpen nehéz
- Szegényes hanghatások
- Sok macska esetén nagyon belassul az egész

80%

Címkék: teszt Menekülés
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://sm4e86.blog.hu/api/trackback/id/tr1212695263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.